BAZ Foglalkoztatási Paktum > Június 3-án ingyenes wifire lehet pályázni2020. május 18. (hétfő) 22:30news/230_0_300x199xffffff.jpg

Digitális szakadék áthidalását támogató pályázatra jelentkezhetnek június 3-4. között a települések (vagy azokkal egyenértékű helyi önkormányzatok) vagy települések által létrehozott társulások. A vissza nem térítendő támogatás összege 15 ezer euró.

A WiFi4EU felhívást negyedik – és egyúttal utolsó alkalommal – hirdették meg újra, hiszen a március közepére kiírt határidő nem volt tartható a válság következtében hozott korlátozások miatt.  

A kezdeményezés célja, hogy elérhetővé váljanak többek között az e-egészségügy és az e-kormányzat szolgáltatásai, egyúttal lehetővé tegye a digitális társadalmi befogadásra irányuló új ajánlatok – például számítógépes és internetes kurzusok – létrehozását, valamint előmozdítsa a digitális termékek és szolgáltatások terén innovatív helyi kis- és középvállalkozások fejlődését. A kezdeményezés támogatja az ingyenes Wi-Fi hozzáférési pontok nyilvános terekbe történő telepítését, ideértve a kórházat és az iskolákat is, továbbá támogatja a helyi e-kereskedelmi gazdaságot, a turizmust és a helyi közszolgáltatások rendelkezésre állásának javítását.

A 15 000 eurós utalvány iránti igényt, azaz a pályázatokat csak elektronikus úton lehet benyújtani meghatározott időn belül (lásd lentebb), de a bírálatnál figyelembe veszik a beérkezés sorrendjét is a formai megfelelés mellett. Azonban még a beadás előtti napokban fel kell tölteni a portálra az előírt igazoló dokumentumokat a település WiFi4EU portálon történő regisztrációjához használt EU Login-fiókon keresztül. Ezen túlmenően a pályázatokat a felhívás megnyitásának időpontja után kell benyújtani, vagyis 2020. június 3-án közép-európai idő (brüsszeli idő) szerint 13:00:00 óra után. A jelentkezés határideje: 2020. június 4. közép-európai idő (brüsszeli idő) szerint 17:00:00 óra. A pályázatok az EU valamennyi hivatalos nyelvén elkészíthetők.

Az utalványok kiosztása a pályázatok sikeres benyújtásának sorrendjében történik, a WiFi4EU portálon rögzített elektronikus időbélyegzője szerint.

A sikeres benyújtáshoz figyelmesen olvassa el a felhívásban található négy elfogadhatósági követelményt és a gyakran feltett kérdések menüpontot is.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye szinte valamennyi települése jogosult pályázni. A lista letölthető a WIFI4EU oldalról, aminek megtalálásához az alábbi kép nyújt segítséget.

 1telepuleslista_junius.JPG

Jelen tájékoztató a WiFi4EU honlapon 2020. május 18-án feltöltött felhívás alapján készült. Kísérje figyelemmel az esetleges változásokat! 

Ha elsők között szeretne információt kapni a foglalkoztatási paktum honlapján megjelenő hírekről, támogatásokról, rendezvényekről, akkor regisztráljon, és tájékoztatást küldünk e-mail címére.

Vissza